A társadalomtudományi vitasorozatunk ( http://oktatas.uni.hu/konyvvitak.htm ) keretében napirendre tűzzük:

A Horthy-rendszer mérlege. Diszkrimináció, szociálpolitika és antiszemitizmus Magyarországon c könyvet

időpont: 2015 január 7 17 h

Helyszín: WJLF VIII Dankó u 11
Közlekedés: http://oktatas.uni.hu/dankoutca.htm

Program:

Iványi Gábor (rektor): Megnyitó
Ungváry Krisztián (tudományos munkatárs): A mű legfontosabb megállapításai
Karády Viktor (MTA külső tagja): Vélemény
Bolgár Dániel (tanársegéd) Vélemény
Vita
Nagy Péter Tibor (egyetemi tanár): Zárszó

Disszertációm számos ponton megkérdőjelezi az eddigi kutatás megállapításait. Egyrészt bizonyítja, hogy a magyarországi zsidóellenességnek strukturális okai voltak, amelyek jóval 1919 előtt már megjelentek. Munkámban a XIX. század második felétől felgyorsuló kapitalista gazdasági és társadalmi átalakulás folyamatára a „modernitás” szinonimát is használom, anélkül hogy részletesen foglalkozni kívánnék a fogalom szakirodalmával (mivel ez egy másik disszertáció tárgya lehetne). A modernitás következtében lejátszódó gyors változásokat, a vele járó gazdasági átstrukturálódást, a gazdagság és a szegénység okozta feszültségeket, az öröklött feudális jellegtől teljesen eltérő gazdasági és kulturális differenciálódást a szélsőjobboldal bevallott szándékai szerint szociálpolitikai eszközökkel is kívánta kezelni, és ebben az igyekezetében feltűnő hasonlóságokat árult el a szocialista–kommunista szociálpolitikai célokkal. Mindkettő ugyanis homogén társadalmat szeretett volna megteremteni, miközben előbbit mélyebb világszemléletében kezdettől fogva nem az osztály-, hanem faji kiindulás jellemezte. Ennek a szemléletnek a magyar változata azonban – beleértve a turanizmus gondolatrendszerré már összeállt világát is – inkább valamiféle ösztönös, „zsigeri” indíttatáshoz (és a hivatali, adminisztrációs–bürokratikus–törvénykezési jellegében megnyilvánuló gyakorlathoz), semmint igazán átgondolt és kidolgozott elmélethez állt közel, és csak a harmincas évekre kezdett látszólag „tudományosabb” formákat ölteni. Ennyiben alátámasztom és új adatokkal is gazdagítom azt a képet, amelyet Bihari Péter említett monográfiájában felrajzolt.
Bethlen István konszolidációs politikájának relatív érdemeit ma már szinte egyhangúan pozitívan értékeli a történettudomány. Ezt az értékelést messzemenően alátámasztják azok az eredmények, amelyekre értekezésem rámutat: számos új adatot tudtam találni arra, hogy mennyire nehéz belső körülmények között kellett Bethlennek politizálnia.
Kevéssé ismert, hogy a „bürokratikus antiszemitizmus”1 milyen mértékben határozta meg a kor közigazgatási gyakorlatát. Ez az intézkedés valójában a numerus clausus meghosszabbításaként működött (miközben a numerus clausus is olyan törvény volt, amelynek nem a betűjét, hanem az antiszemita szellemiségét tartották be részben törvényen kívüli módszerekkel). Értekezésem számos példát ad a bürokratikus antiszemitizmus gyakorlatának elterjedtségére, arra hogy mennyire meghatározta ez a „keresztény középosztály” jelentős részének magatartását.
A magyar holokausztkutatás sajnálatos módon egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy a magyar antiszemiták egy része nem csak a zsidó-, hanem a németellenesség iránt is rendkívül nyitott volt. Ezt a kérdést más okból az 1990 előtti irodalom is elhanyagolta, mivel kínos lett volna annak bemutatása, hogy sok ünnepelt antifasiszta valójában nem demokratikus hanem etnicista–rasszista alapon került szembe a nácizmussal vagy a nyilas mozgalommal. Értekezésem ezen a területen is teljesen új eredményeket hoz, és felmutatja azokat az eddig rejtett összefüggéseket, amelyek fajvédők, antifasiszták és antiszemiták között léteztek.
Interpretációmban 1938 és 1941 közé teszem azt a korszakot, amikor a magyar belpolitika alapvetően saját indíttatásai alapján olyan útra került, amelyről nem volt már képes letérni, és ezen az úton olyan lépéseket tett, amelyek a későbbiekben helyrehozhatatlan következményekkel jártak. Kimutatom, hogy ebben külső hatásnak semmilyen szerepe nem volt. Tézisem szerint az ország belső rendje 1938-tól egyre törékenyebb lábakon nyugodott, és 1939-ben nem sok múlott azon, hogy egy szélsőjobboldali, államszocializmust propagáló párt választási sikere el ne söpörje Horthy Miklós Szekfű Gyula által találóan neobarokként jellemzett rendszerét. A rendszer születési hibái, amelyeken a megörökölt torz társadalmi struktúrát és az erre adott alapvetően antiszemita és a magyar kulturális–politikai mélyszerkezetből keletkezett válaszokat értem, meghatározóbbnak bizonyultak, mint néhány politikusának, köztük Kállay Miklósnak vagy Horthy Miklósnak tagadhatatlan érdemei a folyamat fékezése érdekében Magyarország 1944-es megszállásáig. Eme érdemek érvényesülését ugyanis ugyanannak az említett kulturális–politikai mélyszerkezetnek e személyekre gyakorolt hatása érvénytelenítette a megtett lépések határozatlan kivitelezésének, a realitásokkal számolni nem képes, és – különösen ami a deportált zsidóság sorsát illeti: – önbecsapó formái következtében.
Fontos eredménynek tekintem az államszocialista gondolat növekvő népszerűségének bemutatását – aminek részletezése viszont túlmutat a kötet horizontján, viszont inspiratív lehet az 1945 utáni kutatásokat illetően.
A zsidóellenes törvényjavaslatok esetében az előbb említett saját indíttatások egyik bizonyítékaként cáfolom a „német nyomás” tézisét és rámutatok arra, hogy a magyar zsidótörvények és zsidóellenes rendeletek sokszor a német rendeleteknél és törvényeknél is szigorúbbak voltak, mind előírásukat, mind végrehajtásukat tekintve. Egyúttal bemutatom azt is, hogy nem a parlament politikusainak mérséklete, hanem csupán néhány konzervatív személyiség elszánt akarata volt, ami megakadályozta azt, hogy Magyarország Romániához hasonlóan vagy annál is radikálisabban lásson hozzá már 1941-ben a „zsidókérdés végső megoldásához”.
Feldolgozásom megkísérli a magyar eseményeket integrálni a holokauszt egyetemes történetébe. A már említett Aly–Gerlach szerzőpáros nyomán, első magyar szerzőként dolgozom fel ezt a kérdést tágabb kontextusban. Ez alatt a tágabb kontextus alatt elsősorban szociálpolitika, népességmozgatás, kisebbségi kérdés, államszocialista átalakítás összefüggéseit értem. Az evidens, hogy a zsidóságtól elrabolt vagyon jelentős része elsősorban a konkurrenseik kezébe jutott. Fontos azonban, hogy az antiszemita intézkedéseknek korántsem csak az irigy „keresztény” konkurrencia volt a motorja. Ennél jóval többről van szó és ez tette annyira népszerűvé az ezzel kapcsolatos intézkedéseket. A magyar holokauszt tetteseit – akik korántsem csupán a maguk meggazdagodása érdekében cselekedtek – az előbb említett szempontok jelentősen befolyásolták, döntéseik dinamikája és sikeressége attól is függött, hogy ezekkel milyen szociálpolitikai eredményeket tudtak elérni illetve mennyiben tudtak közelebb kerülni az általuk kívánatosnak tartott államszocialista modell illetve a homogén nemzetállam ideájához.
Fontos kérdés emellett Horthy szerepének és felelősségének vizsgálata Ezzel már sokan kísérleteztek, de rendre elmaradt magatartásának kontextusba helyezése, sőt sokszor alapvető források kiértékelése is. Horthy a zsidóellenes törvénykezést 1938-tól növekvő aggodalommal szemlélte és lehetőségeihez képest megpróbált tenni is ellene. Munkám ezért külön hangsúlyt fektetett arra, hogy bemutassa Horthy mozgástereit, 1944. március 19. előtti magatartását, valamint ezután megmaradó lehetőségeit. Amennyivel pozitívabb a köztudatban élőnél az 1944 előtti Horthy-kép, amelyet kutatásommal rekonstruálok, legalább annyival szörnyűbb az, ami erről a képről a német megszállás után megállapítható.

plus-circle Add Review

comment

Reviews